A munka ünnepén igen meleg időben, 6 pontos rangadón fogadta a BTC ifjúsági csapata a 3 ponttal mögötte tanyázó Martonvásárt kora délután. Földes Gábor nagyszerű tavaszt produkáló csapata ezúttal a Peinlich D. - Kiss, Glück, Klinger, Fekete - Györök, Harangozó, Jónás - Cserkuti, Rémai, Jakab összetételben kezdett, míg csereként Schneider és Fehér kapott lehetőséget. A hazaiaknak sikerült az "öltözőben maradni" az első pillanatokban, hiszen Bruck már a 2. percben betalált okos, jobb alsó sarkos távoli lövésével (0-1). Bő negyedóra kellett az egyenlítéshez, ami Rémai révén a 20. percben sikerült egy szöglet utáni távoli fejessel, amikor a labda mindenkin átszállva hullott a jobb felső sarokba (1-1). Hullámzó, enyhe hazai mezőnyfölényt hozó játék után az eredmény az első játékrészben már nem változott. Folytatáshoz kattints!
A második félidőben aktívan támadott a BTC, mégis az első ellentámadásból az 52. percben újra Bruck volt eredményes (1-2). Nem adta fel a Bicske, aminek meg is lett a jutalma! Jakab a 69. percben 17 méterről a rosszabbik - jobb - lábával csavart szép gólt a bal felső sarokba (2-2). Kulcspillanat volt ezután egy zúgó martoni felső kapufa és úgy tűnt, hogy nem tudják dűlőre vinni a csapatok. Aztán az utolsó percben minden mindegy alapon támadott a hazai csapat, többen is estek-keltek a tizenhatoson belül, végül Harangozó buktatásáért jogos büntetőt fújt be Rózsa Ádám játékvezető. A 11-est a sértett Kondort kapust elfektetve a jobb alsó sarokba rúgta (3-2).
Összességében a vasárnapi felnőtt mérkőzéshez hasonló férfias küzdelemben, élvezetes mérkőzésen dőlt el a 3 pont sorsa. A Bicske messze volt legjobb formájától, s talán éppen ezért értékes ez a siker, mert így továbbra is versenyben van a dobogó eléréséért, kevesebb mérkőzést játszva közvetlen riválisainál. Folytatás - egy elmaradt meccs pótlásával - május 8-án kedden este 18.00 órától a Mezőfalva ellen! CSAK A BICSKE! További helyszíni fotóinkhoz görgess!