Nagyot fordult a világ, hiszen alig két hete, hogy sportbaráti meghívásra részt vehettünk Belgrádban az örökrangadónak és errefelé élet-halál kérdésnek számító Crvena Zvezda-Partizán labdarúgó derbin, közel 50 ezer néző előtt. Ma ez már ugye lehetetlen lenne és ki tudja, meddig nem is valósulhat meg az azóta elhatalmasodó koronavírus-járvány miatt. Déli szomszédunk labdarúgó szövetsége elég ráérősen, csak két napja vezette be a zárt kapus meccsek intézményét. A szerb bajnokság kimenetele már a találkozót megelőzően lefutottnak tűnt, hiszen 11 pontos előnnyel várta a hazai csapat a szó szerint a szomszédból (mindössze 200 méter választja el egymástól a két csapat stadionját) érkező ezüstvárományost. A mérkőzés felejthető futballt hozott és 0-0-ás végeredményt (sok fetrengéssel), azonban a hangulat miatt mindenképpen megért Belgrád egy misét. Ebből próbálunk visszaadni valamennyit fotó- és videóriportunkkal. Folytatáshoz kattints!
Alig 3 és fél órás autózás után (amit szinte végig autópályán tettünk meg) érkeztünk meg Szerbia fővárosába, ami egy igazi buliváros, számos remek étteremmel és szórakozóhellyel, kávézókkal, valamint barátságos szerb emberekkel. Vendéglátóink tanácsára rögvest kipróbáltunk egy kiváló konyhát.
Minden vendéglátó egység dohányzó még Szerbiában, de azért visszafogtuk magunkat. Bemelegítésnek a nemzeti italnak számító Slivovicával (nemes szilvából készült pálinkaszerű rövidital) és sörrel kezdtünk.
A Csevapcsicsa tésztában érkezett...
...a Pleszkavica pedig irdatlan adag hagymával. Mindkét húsétel alapvetően sertés és marha keveréke, de nem maradt ki belőle némi bárány sem, mindez finomra darálva. Diétásnak semmiképp sem nevezhető menü, de gondolnunk kellett az estébe nyúló programra.
Városnézésre ezúttal minimális időnk maradt, de megtekintettük a csodálatosan felújított ortodox Szent Száva-templomot. Felejthetetlen látvány kívülről és belülről is.
Korán elindultunk a rangadó helyszínére, a korábban Marakana néven ismert stadionba. Szerbia legnagyobb futball létesítménye 1963-ban épült, rangos európai döntőknek is adott otthont egykoron 90 ezer fő feletti befogadóképességével. Ma már "csak" 55.538 ember fér el benne és időközben át is keresztelték a klub egykori játékosának, Rajko Mitic emlékére.
A bejáratnál a névadó szobra áll, jugoszláv játékosként két világbajnokságon (1950, 1954) és két olimpián is (1948, 1952) is részt vett és szövetségi kapitányként az 1968-as Európa-bajnokságon irányította az egykori délszláv államszövetség legjobbjait. 
Tiszteletjegyünkkel gyorsan elfoglaltuk...
...kényelmes párnázott székeinket (egyszer az életben igazán megérdemeltünk egy kis kényelmet), ahonnan nagyszerű kilátás nyílt nem csak a játéktérre, hanem az apait-anyait beleadó szurkolótáborokra.
Precíz összeállítást is kaptunk, de a két legnagyobb név számunkra ezúttal a két csapat legendás edzői voltak. A Zvezdát a Lazioban és az Interben közel 400 meccset abszolváló, 103-szoros válogatott Dejan Stankovic, míg a Partizánt a pályafutását Spanyolországban kiteljesítő, 102-szeres válogatott Savo Milosevic irányítja.
És akkor innentől átváltunk videó üzemmódba a hangulat érzékeltetése érdekében. A kép jobb oldalán, szemben több elválasztó zóna is található a nézőtéren. Vendéglátóink tájékoztatása szerint a Partizán-szurkolók három csoportját egymástól is el kell választani, mert előfordul, hogy a sajátjaikkal is verekednek. Itt kell megjegyeznünk, hogy a stadion megközelítése teljesen biztonságos volt, atrocitást nem láttunk, talán a rengeteg lovasrendőrnek is köszönhetően.
Így vonultak be a csapatok.
Csodálatos élőkép és tűzijáték a kezdés pillanataiban.
És a pillanatok, amikor gyakorlatilag felgyújtották a Partizán-hívők a saját szektorukat, szorgosan hajigálva hanggránátokkal és égő székdarabokkal az előttük felsorakozó biztonsági személyzetet és rendőröket.
Az irdatlan füst miatt percekig állt a játék. Ekkor már régen nem a fociról szólt az ütközet, de erről a játékosok is tehettek, mert nem produkáltak olyan játékot, ami maradéktalanul lekötötte volna a szurkolókat.
És a Crvena Zvezda-szurkolók pirotechnikai fináléja a mérkőzés hajrájában. Nagyjából tíz percenként indult újra meccs közben a látványos tűzijáték, amihez elképzelésünk sincs, hogyan tudtak bejuttatni a tonnányira becsült "hadianyagot" a stadionba.
A lefújás előtt 2 perccel elindultunk kifelé, ennek csak az volt a prózai oka, hogy errefelé valóban totális közlekedési káosszal jár egy-egy rangadó, s ezt el akartuk kerülni. Ugyanis ilyenkor lehetetlen a villamosokra felférni, a taxik meg elfogynak vagy kihagyják a kockázatos helyszínnek számító stadion környékét. Egy biztos: a körítés és a látványos pirotechnikai show miatt emlékezetes 90 percet láthattunk és a koronavírus-járvány elültével biztosan vissza fogunk még térni Belgrádba egy laza hétvégére, s akkor talán gólt is látunk. (köszönet a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségéért Dragan Vukmirnak és Vladan Filipovicnak)
