Kedves családi évforduló adta az apropóját szűk kétnapos programunkhoz, amellyel szemben előzetes elvárásaink korábbi kirándulásainkhoz képest most sem változtak: gyönyörű látnivalók, némi ismeretbővítés, kulináris élvezetek (borral együtt!), kezelhető mennyiségű autózás, elfogadható mértékű költségráfordítás (magyarul ne dobjuk ki feleslegesen a dupláját ugyanazon színvonalú programért) és a szokásos szűkös időkeret (ezúttal alig 2 nap) tartalmas kitöltése. Választásunk végül a Balaton-felvidékre esett, hiszen kis területen rengeteg település és látnivaló akad, no meg csökkenthetünk lelkiismeret-furdalásunkon, amiért többségében a Balaton partját részesítjük előnyben annak felvidéke helyett. Fotógalériánk és rövid útleírásunk megtekintéséhez kattints!
Utunk első állomása Tihany, ez az egyedi hangulatot árasztó település a Balaton egyetlen félszigetén. Néhány hete még kedves barátaink esküvőjén jártunk itt, a Tihanyi Bencés Apátság templomában és már akkor megfogadtuk, hogy az első adandó alkalommal visszatérünk ide.
A templom melletti parkban András magyar király és Anasztázia királyné ukrán hercegnő szobra.
Nyugalmat áraszt a kora őszi Balaton. Balra Öreg-Tihany kikötője, a távolban egy magányos vitorlás.
A templom falán a világháborús hősök emléktáblája. Generációk adták életüket a hazáért, több családot is felfedeztünk, ahol az apa az I., a fiú a II. világháborúban hunyt el.
Rövid séta Tihany főutcáján. A lila szín a félszigetet uraló levendulára utal, amellyel kapcsolatban nem csak apró ajándékokat, illatszereket, hanem élőnövényt is hazavihet a turista.
Vásárlókra vár a Paprikaház, amelynek bejáratát is vaskos paprikafüzér övezi.
Korabeli állvány levendulás illatszerekkel.
És a hamisítatlan lila bicikli. Ezzel búcsút is intünk a félszigetnek. Következő úticélunk Nagyvázsony.
A nagyvázsonyi Kinizsi-vár, amely a XV. század első felében épült, meghatározó a 25 méter magas lakótorony. Csak kívülről szemlélhettük meg, mert a Nemzeti Kastélyprogramnak és a Nemzeti Várprogramnak köszönhetően a közelmúltban megkezdődtek a 1,5 milliárd forintos felújítási munkálatok, amelyek a jövő nyárra fejeződnek be.
Az evangélikus vártemplom haranglábja másfél évszázados harangot rejt.
Egy utolsó pillantás a domboldalról és megyünk tovább Badacsony irányába.
Nem könnyű éttermet választani a Balaton környékén, számos hely a szezon lecsengését követően azonnal bezárt, azonban így is fellelhető több, színvonalas ételkínálattal bíró étterem. A költségeket ezúttal is figyeltük, így a Káli-medence felkapott, sztárséfekkel üzemeltetett ház kihagyva, a badacsonytomaji Muskátli Kisvendéglőben csillapítottuk éhségünket.
Ha Balaton-felvidék, akkor kihagyhatatlan a borkóstolás. Rozét választottunk.
Csészében is kiadós hallevessel kezdtünk...
...Bundázott fogasfilével és...
...Baconba csavart csirkemell-filével fejeztük be.
Badacsonyi látkép a hajókikötőből.
Kedvenc fotóink egyike. A szőlő és a tó klasszikus, elválaszthatatlan együttese. Következő állomásunk Sümeg.
Kényelmes tempóban is szűk félóra a hatezres lélekszámú történelmi város. Hirtelen bukkan elénk a vár, amit még sokszor fotózunk minden oldalról.
Egyetlen éjszakára mindig bonyolult a szállásválasztás, az online oldalak ennyire időre nem is mutatják a kapacitást, ezért kedvenc módszerünkkel, a véleményeket tartalmazó chatfelületek böngészésével keresgéltünk. Így bukkantunk egy igazi gyöngyszemre, a "Fogadó a Két Tölgyfához" panzióra.
Az Öreghegy oldalában lévő szálláshely teraszáról fenséges kilátás nyílik a Várra.
A nemrég precízen felújított szobák valódi négycsillagos hotel feelinget mutatnak, mégis családias a hangulat.
Fürdőszoba részlet a Fogadó a Két Tölgyfához legnagyobb emeleti szobájából.
Kihasználva érkezésünk csodaszép nyári időjárását, rögvest sétára indulunk a belváros irányába, amely a fogadótól bő másfél kilométerre található.
A Vár 700 éves múlttal és stratégiai jelentőséggel bír.
Útban a belváros felé.
A remek adottságokkal rendelkező erődítményt a török hódoltság idejében sem tudták bevenni, maradt magyar kézen.
Közel 200 évre a püspökség is ide költözött Veszprémből.
Aztán az osztrákok 1713-ban felgyújtották és lerombolták.
Megérkezünk a belvárosban, a Vár tövében található Püspöki Palotához. A pandémia miatt zárva tart, de cseppet sem bánkódunk, mert...
...találunk mellette nyitva tartó borospincét. Egly Márk szőlősgazda üzemelteti a püspökség pincerendszerét, amelynek egy részét meg is lehet tekinteni.
Katonás rendben a borok és eszközök a hűvös pincében, amelyben udvarias idegenvezető kalauzol bennünket.
Kisebb múzeum is látható a falakon, ez egy borhamisítási ítélet bő évszázaddal ezelőttről.
Borkóstolónkra 4-féle borból is választottunk és finom sajttálat fogyasztottunk mellé. A pince igazán remek különlegességekkel rendelkezik, többek között a várhegy oldalában termesztett szőlőből is. Interneten is megrendelhető az összes boruk, az általunk kóstoltakat kiválóra értékeltük.
Rövid pihenő a katolikus templom árnyékában.
Nem tudunk betelni a Vár látványával, hazafelé esti fényeiben csodáljuk meg.
A reggeli a csodálatos panorámát nyújtó teraszon vár ránk. Reggel bizony elkél a pulóver, de a látvány és a finom ízek kárpótolnak.
Bemelegítésnek egy kis hidegtál...
...aztán tetszés szerint választható tojásételek ebben...
...vagy ebben a formában. Le a kalappal a panziót vezető Edina asszony előtt. Rövid itt tartózkodásunk alatt a "Fogadó a Két Tölgyfához" vezetője megtestesítette mindazt, amit a szakszerű vendéglátásról gondolunk és elvárunk.
A második nap reggelén már nem csak kerülgetjük a Várat, hanem meg is rohamozzuk a magunk tempójában.
A Vár alatt található Várcsárda (ami komoly szórakoztatócentrum is egyben múzeumokkal, állatokkal, lovasbemutatóval, gyermekprogramokkal) udvaráról indul a kényelmes emelkedőt tartalmazó sétány a hegycsúcsra.
Kitekintés az egyik lőrésből.
Korabeli állapotában a várkapu, a belépő felnőtteknek 1.500,- Ft, nyugdíjas idegenvezető kínál a kapuban félórás kalauzolást, kár, hogy csak a végén böki ki a tiszteletdíját (1.000,- Ft/fő), ami nem olyan horribilis, amit ne lehetne időben jelezni.
Felújítási munkálatoknak itt sem vagyunk híján, de Nagyvázsonyhoz hasonlóan itt sem zavar, mert tudjuk, hogy hamarosan méltó köntösben marad meg az utókornak ez a csodaszép erődítmény is.
Különleges hangulatú a Várkápolna.
Boroshordók katonás rendben, mindenkinek megvolt a maga bora.
Várfalak a belső udvarból.
Festői kilátás a legmagasabb pontról.
Harcra készen sorakoznak az ágyúk a már felújított szakaszon.
Fedett folyosó vezet át a túlsó oldalra.
Madártávlatból a Kapitány Wellness Hotel, ahová ugye egy éjszakára esélyünk sem volt bejutni. A hírek szerint népszerű pancsolós szálloda kisgyermekes családoknak is, jó konyhával.
Búcsút intünk Sümegnek, továbbindulva Zalaszántón állunk meg a Vízimalomnál.
A pályázatból felújított malom sajnos már hosszabb ideje zárva tart. A helyiektől megtudtuk, hogy éppen a fő attrakciónak számító malomkerék gépezetét nem sikerült működőképes állapotba hozni, így annak működése sem demonstrálható. Kár érte!
Találtunk a malom helyett viszont mást. Némi bolyongás után Zalaszántó külterületén, az erdő mélyén leltünk rá a buddhista szentélyre, a Béke-sztúpára.
A szentély a Zalaszántó mellett található Kovácsi-hegyen, egy erdei tisztás közepén épült fel 1992-ben. A hófehér építmény 30 m magas és 24 m széles. A szentély belsejébe sem lehet bejutni, zárt építmény, s két szerzetes vigyázza. A sztúpa délkelet felé néz. A hegynek ezt a részét, amin a sztúpa áll, az Emberi Jogok Parkjának nevezik.
Bop Jon (eredeti nevén Dzsin Szú Lí) dél-koreai buddhista szerzetes 1990-ben elhatározta, hogy egy rendszerváltó országban felépít egy Buddha-szentélyt, amely majd a békét, boldogságot, megvilágosodást képviseli. Olyan helyszínt keresett, ahol a helyi lakosság is elfogadja egy ázsiából eredő vallás hagyományát. A Kovácsi-hegyen levő Világosvár nevű helyet Zalaszántó mellett találta meg. Köszönhetően a dél-koreai, magyar és osztrák adományoknak, az építmény 1992. márciusa és szeptembere között, mintegy 40 millió forintból épült fel. A sztúpa építése során növényi magvakat, vallási dokumentumokat, tibeti könyveket helyeztek az építmény talapzatába. Az ügyes diplomáciának köszönhetően a sztúpát 1993. június 17-én személyesen a 14. Dalai Láma, Tendzin Gyaco avatta fel. Az időjárás viszontagságai miatt a sztúpát 2007-ben felújították, ami miatt újra kellett szentelni.
Mint megtudtuk, az óramutató járásával megegyező irányban kell körbesétálni az építményt övező járdát.
A sétányon lévő harangokat meg kell pörgetni és közben reményeinkre, vágyainkra kell gondolni.
Jóval később került átadásra az imaterem.
A Meditációs Központba csak a lábbelik levétele után lehet belépni.
Lenyűgöző a belső tér, a nyugalom.
A be- és kijáratnál számos ajándéktárgy, kiegészítő megvásárolható, amelynek bevételei a hely működését segítik. Bármennyire idegen is tőlünk a buddhista vallás, nem bántuk meg a kitérőt a Béke-sztúpához, mert különleges világ egy nagyon eldugott helyen.
Megkezdtük barangolásunk utolsó szakaszát, naivan azt gondoltuk, hogy a nyárias időben bejutunk egy kellemesen hűvös barlangba Cserszegtomajon...
...aztán rá kellett jönnünk, hogy hétköznapi turista ide bizony nem nagyon tud lejutni. Egy rácsos aknafedél utal a lejáratra.
Bánatunkban és előre megtervezett hirtelen felindulásunkban a hévízi La Montanara Pizzériában költjük el estebédünket. Nem bonyolítjuk túl, Húsleves...
...Paradicsomleves...
...Lasagne és...
...Bundázott tintahalkarikák képezik menünk tárgyát. Kiadós és korrekt volt a kaja, bátran ajánljuk mindenkinek a kényelmes terasszal rendelkező La Montanarát.
Ejtőzés és könnyű séta a református-evangélikus templom árnyékában.
Aztán a partmenti (71-es) úton indulunk hazafelé, gyakran visszapillantva kedvenc tavunkra. Rövid, de remek két napot töltöttünk a Balaton-felvidéken, imádtuk, hogy a települések többsége 5-15 kilométeren belül, azaz egy ugrásra van egymástól. Rengeteg látnivaló várja a kikapcsolódni vágyú látogatót, amelyeknek csak töredékét tudtuk fotóriportunkban bemutatni.
