

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a lakosság figyelmét, hogy fokozottan ügyeljen értékeire! A trükkös lopások egészséges bizalmatlansággal, odafigyeléssel a legtöbb esetben megelőzhetőek.
Az elmúlt napokban, Tatabányán egy nyugdíjas férfit tévesztettek meg ismeretlen elkövetők és készpénzt tulajdonítottak el tőle. A tolvajok villanyóra leolvasás ürügyén jutottak be a lakásba. Hasonló módszerrel, az elmúlt évben is követtek el bűncselekményt tettesek, volt aki papírgyűjtésre, esetleg rosszullétre hivatkozott, vagy egy szolgáltató munkatársának adta ki magát.
Az ügyfélnek pénzt kínált és annak felváltására hivatkozott. Az ilyen tevékenységből élők eltérő módszerekkel dolgoznak, azonban elkövetési technikájuk általában hasonló. Áldozataikat igyekeznek úgy kiválasztani, hogy a lehető legkevesebb ellenállásra számítsanak. Gyakran jóhiszemű, adott esetben idős személyeket próbálnak meg becsapni, megkárosítani. Céljuk, hogy a lakók bizalmába férkőzve bejussanak a lakásába, ahol egy kis figyelemeltereléssel a látható helyen lévő értékeket feltérképezzék, eltulajdonítsák. Jellemző, hogy a tolvajok közüzemi szolgáltató munkatársának adják ki magukat. Folytatáshoz kattints!
"Iskolánk alapítványi bálja több éves múltra tekint vissza, szinte már hagyomány, hogy iskolánkba járó gyerekek szülei, baráti társaságok szinte minden évben eljönnek a bálba. A bál bevételéből minden esetben a gyermekek részesülnek.
Minden évben hozzájárulunk a nyári táborozásokhoz, támogatjuk a testvériskolai rendezvényeket, versenyeken szereplő gyermekeket jutalmazuk. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk.
Köszönettel a gyermekek nevében: Schulman Tiborné az alapítvány elnöke"
Újdonság a heti traffipax vezénylésben, hogy szombatig az 1-es út Bicskéhez közeli szakaszain minden áldott nap lesz sebesség ellenőrzés. Az alábbi helyszíneken és időpontokban kell különösen óvatosan közlekedned a "bünti" elkerülése érdekében.
Január 9. hétfő
09.30-11.30 Felcsút, Fő u.
15.00-17.00 Gánt, Hegyalja u.
21.00-23.00 1. számú főút Bicske és Herceghalom között
Január 10. kedd
09.30-11.30 Csákvár, Széchenyi u.
15.00-17.00 1. számú főút Bicske és Herceghalom között
21.00-23.00 Etyek, Kossuth u
Január 11. szerda
09.30-11.30 Bicske, Kossuth u.
15.00-17.00 1. számú főút Bicske és Herceghalom között
21.00-23.00 Csákvár, Dózsa Gy. u. A folytatáshoz kattints!
A csúcsforgalom nagyobb terhelését jelentő reggeli és késő délutáni elővárosi vasúti menetrendben jelentős változás a Bicskéről ingázóknak, hogy a félóránként (jellemzően minden egész és fél órakor vagy akörül) induló vonatok mellett 5.52-kor (Bicske), 6.45-kor (Bicske) illetve 6.47-kor (Bicske-alsó) valamint 7.45-kor és 7.47-kor egy-egy Hegyeshalomból induló gyorsított személyvonat is besegít az utasszállításba.
A vonatok Kelenföldig csak Biatorbágyon állnak meg, így 20 perc alatt beröpítik utasaikat Kelenföldre, majd onnan tovább Ferencvároson át a keleti pályaudvarra (tehát a Délibe ez nem megfelelő járat!). A visszaút ugyanezen járatpároknál 16.08-kor, 17.08-kor és 18.08-kor Kelenföldi felszállással, majd óra 29-kor (Bicske-alsó) és óra 31-kor (Bicske) történő megállókkal Győrig folytatható.
Nádfedésű épület és a vele egybeépített szintén náddal borított melléképület égett teljes terjedelmében péntek éjszaka Pátyon, a Fenyves utcában. A tűz átterjedt a garázs tetőszerkezetére is. Az épületben két felnőtt és egy gyermek tartózkodott, akik időben sérülések nélkül az égő házból kimenekültek és a garázsból pedig kimentették az ott parkoló gépkocsijukat.
Az érdi, törökbálinti, fővárosi hivatásos tűzoltók öt vízsugár segítségével oltották el a lángokat és további két vízsugárral védték a tűz által nem érintett melléképületeket, a munkájukat a Pest megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. A lakóház és a garázs teljesen kiégett, lakhatatlanná vált, az ott élők rokonokhoz költöztek, így lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.(foto:PMKI Érd HTP és KMSZ) További helyszíni fotókhoz kattints!
Az autópályás rendőrök Tatabánya közelében, a leállósávon észlelték a meghibásodott járművet és a mellette didergő román állampolgárokat. Azonnal segítettek. A rendőrök 2017. január 7-én 1 óra 15 perckor az M1-es autópálya 50-es kilométerszelvényében, a leállósávon észleltek egy járművet. A sztráda Budapest felé vezető oldalán parkolt a gépkocsi és körülötte öt fő didergett.
A sofőr panaszolta, hogy a kisbusz motorja meghibásodott, továbbá nincs fűtés a járműben. A járőrök a három felnőtt és két gyermekkorú román állampolgárt a szolgálati gépkocsiba ültették, részükre meleg teát adtak. A rendőrök a helyszínre autómentőt kértek, aki a meghibásodott járművet biztonságba helyezte. Az autópályás rendőrök az öt külföldit és csomagjaikat egy közeli panzióhoz vitték.
Kellemetlen áramkimaradás borzolja a kedélyeket számos bicske-újtelepi családi házban. A hibát - amely vélhetően egy fázis kimaradásával jár - nem könnyű észrevenni, mert a lakások nagy részében van villany, többen csak akkor fedezték fel, amikor már jó pár órája nem ment a fűtésük, cirkóberendezésük, amihez ugye a gáz mellett nélkülözhetetlen a villany is.
Informálódtunk az Eon ügyeletesénél, várhatóan reggel 7 és 10 óra között érkeznek szerelőik a Hunyadi, Árpád és Barsi József utcák környékére. Az óvatosság nem árt, a vasárnap Bicskén mínusz 16 fokos időjárással indult, s ilyen külső hőmérsékletnél órák alatt kihűlnek az ingatlanok valamint a bennük lakók is.
Kérjük, hogy Te is gondolj - esetleg - magatehetetlen szomszédaidra, s még mindig rendelkezésre áll minden rászorulónak az Önkormányzat által nyitott melegedő.
Bicske Város Önkormányzata melegedőt rendezett be Bicskén, a Bartók Béla utca 2. szám alatt. A helyszínen - igény szerint éjszaka is - lehetőség nyílik tartózkodni a nagy hidegekben, ugyanis 3 ágyat is sikerült beállítani az ott lévő helyiségek egyikébe. Fűtés és mosdó van, a túlélés feltételei teljes mértékben adottak. Jut meleg tea is és meleg leves is a rászorultaknak - tudtuk meg Szabó Ágnestől, a bicskei Kapcsolat Központ vezetőjétől.
A 06 20 431 49 11-es telefonszámon érhető el az ügyeletes, aki otthonos feltételeket képes teremteni a hajlék nélkül maradottaknak. További helyszíni fotóinkhoz kattints!
A Velencei-tóba fagyott madarat mentettek ki a gárdonyi rendőrök és a székesfehérvári tűzoltók. Lakossági bejelentés alapján érkeztek a gárdonyi járőrök a Velencei-tó, Nagytisztásán lévő kikötőjébe 2017. január 6-án 15 óra körüli időben.
A rendőrök, egy a tó jegébe fagyott hattyút találtak, ami nem tudott kiszabadulni. Az állatot a székesfehérvári hivatásos tűzoltók segítségével mentették ki a járőrök, majd gondoskodtak menhelyre szállításáról. További helyszíni fotókhoz kattints!