facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

"Vérontás" a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon!

2016. február 06. - ventil66

veradas.jpgA Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság évek óta együttműködik a Magyar Vöröskereszttel, melynek keretében évente több alkalommal szerveznek véradó napot a főkapitányság épületében. A 2016. február 4-én megtartott kitelepüléses véradás során 126 rendőrségi dolgozó jelentkezett önkéntes véradásra, közülük 116 fő volt, aki adhatott vért.

A Magyar Vöröskereszt 2015-ben „véradóbarát munkahellyé” nyilvánította a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságot. A rendőrség dolgozói továbbra is igyekeznek bizonyítani, hogy kiérdemelték a megtisztelő címet és remélik, hogy továbbra is segíteni tudnak az országos vérellátás zavartalanságának biztosításában.

A jövő rendőreinek tartottak nyílt napot a megyeszékhelyen!

toborzo.jpgA Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság pályaválasztás előtt álló fiataloknak tartott nyílt napot. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság állományának utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. Ennek érdekében a főkapitányság épületében 2016. február 5-én nyílt napot tartottak a rendőrök.

Az érdeklődő diákok betekintést nyerhettek a rendőri munka rejtelmeibe, kipróbálhatták eszközeiket. A közel 100 érdeklődő több helyszínen kapott tájékoztatást és vehetett részt a bemutatókon. A diákok közül a fiúkat inkább a közelharc és a fegyverek kötötték le, addig a szép számban megjelenő lányokat a kutyás bemutató érdekelte jobban.

A felvételi jelentkezésről és eljárásról részletes tájékoztatót a humánszolgálat munkatársai adtak az érdeklődők számára, ahogyan az egészségi állapottal kapcsolatos elvárások tekintetében is.

Tízet rámoltunk a harmadosztályú Csabdi hálójába! Varga Zoltán 6 góllal igazolta klasszisát!

img_20160203_190406.jpgErőltetett menetben halad a Bicskei TC felkészülése a tavaszi idényre, futószalagon követik egymást a felkészülési mérkőzések. A szerdai visszafogott 3-1-es csákvári győzelem után ezúttal a harmadosztályú Csabdi volt az ellenfél.  

Bicskei TC-Csabdi SE 10-1 (3-0)

20’ Egy jobboldali támadásunk után Móri 8 m-ről kapufára lőtt, majd a kipattanóra jókor érkezett Varga Zoli és közelről belőtte első gólunkat 1-0

25’ Máté D. a felezővonalnál fejjel próbálta hazaadni a labdát, amelyre lecsapott az ellenfél csatára, aki baloldalról biztos helyzetben leadott lövését bravúrral kellett védenie Milintének.

28’ Bal oldali kis szöglet után Móri remekül csavarta be a labdát, amelyre nagyon jó ütemben érkezett Antoni László, de fejese néhány centiméterrel szállt kapu fölé.

30’ Jobb oldali támadás után Pásztor beadását Varga Zoli kapásból lőtte be a Zabos Csaba kapujába 2-0

33’ Varga Zoli 20 méterről leadott lövését Zabos csak kiütni tudta, amelyre érkezett Németh Erik aki 8 méterről belőtte csapatunk 3-ik találatát. 3-0 Folytatáshoz kattints!

Tovább

Még nem tudni, miképp érinti a bicskei malmot a Sikér Zrt csődje!

bicskeimalom.jpgCsődvédelmet kért az öt legnagyobb malomipari cég közé sorolt, tatabányai székhelyű Sikér Zrt. – írja szombati számában a 24 Óra. A vállalkozás tulajdonosa, Blázsik Ferenc az évekig húzódó versenyhivatali eljárással, a finanszírozó bankok és a hitelbiztosítók együttes visszalépésével indokolta a társaság súlyos helyzetét, hozzátéve, hogy az eljárás alatt lehetőségük lesz kiegyezni a hitelezőkkel.

A Sikér Zrt.-nek nagy problémát jelentett a Széchenyi Bank csődje is, mert az onnan jóváhagyott hitelekből kezdték meg szekszárdi üzemük felújítását. A bankcsőd éppen akkor vont el forrásokat a cégtől, amikor a beruházást a pályázatok miatt már nem lehetett felfüggeszteni - közölte. A tulajdonos szerint a malomiparban az utóbbi években olyan árverseny alakult ki, amelyben piacbővülést csak egy másik szereplő kárára lehetett elérni. Emiatt a termelők még veszteség árán is igyekeztek megőrizni pozícióikat.

A Sikér Zrt. 25 éve létező, kizárólag magyar magántulajdonban lévő cég, amely két európai színvonalú malommal rendelkezik. Évente százezer tonna búzát őröltek, száz embernek munkát biztosítva.

Run for Patricia! Fuss Te is Patríciáért!

patricia.jpgPéchy Patrícia egy rendkívül aktív, életvidám, 15 éves lány, akit most átmeneti pihenésre kötelez az élet. 2016. januárjában daganatos betegséget diagnosztizáltak nála. Rendszeresen sportol; kisebb korában 6 éven át úszott, az elmúlt 6 évben pedig a Budaörsi Vivace Egyesületben mazsorettezett, cheerdance-ezett. A csapatával versenyeken indultak, ahol mindig kiemelkedő eredményeket értek el, Meccseken pedig ők a Budaörsi Kézilabdacsapat táncosai. Az utóbbi időben a kortárs táncművészet került a legközelebb a szívéhez.

Arra kérünk, Téged, hogy fuss, akárcsak pár kilométert Patríciáért: Azért fussunk, hogy erőt adjunk neki, és minél gyorsabban felépüljön. Kérünk ezt rögzítsd az esemény Facebook lapján egy hozzászólásban (ha akarod, egy kép és pár szó kíséretében) hogy hol és mennyit futottál. Kérünk használd a #Patriciaertfutok / #RunforPatricia taget. Kérlek, ha teheted, oszd tovább ezt, hogy minél többen csatlakozhassanak világszerte. Köszönjük! (A Kocsis Zoltán által szerkesztett angol nyelvű szöveget is megtalálod az esemény Facebook-oldalán)

 

Másfél méter magasan akadt fenn az oszlopon a kisteherautó az 1-es főúton!

1-es-fout_1.jpgOszlopnak hajtott egy kisteherautó az 1-es főúton Tatabánya és Vértesszőlős között. A műszaki mentéshez a tatabányai hivatásos tűzoltókat riasztották, akik megállapították, hogy a jármű mintegy másfél méter magasan "felfutott" az oszlopra, ezért nem is tudták azonnal áramtalanítani.

Végül - a helyszínelő rendőrökkel egyeztetve - előbb levontatták az oszlopról a kisteherautót, majd megszüntették a kialakult forgalmi akadályt.

Traffipax ellenőrzésekben gazdag 3 nap következik Bicskén és környékén!

traffipax-ekep2_2.jpgTraffipaxban gazdag 3 nap elé nézhetnek a bicskei és környékbeli autósok, különösen Bicskén lesz gyakran üzemben a "háromlábú", a legtöbbször sötétben és késő este is, tehát nem árt az óvatosság. A következő helyszíneken lehet "méregdrága" csekkeket begyűjteni.

Február 6. szombat

16.00-18.00 Szár, Rákóczi utca

19.00-22.00 8126 jelű út Bicske és Csákvár között

Február 7. vasárnap

05.00-07.00 1. számú főút Bicske és Budapest között

18.00-20.00 Bicske, Kossuth utca

Február 8. hétfő

18.00-20.00 Bicske, Tatai utca

21.00-23.00 Bicske, József Attila utca

 

 

Ég egy utánfutó az M1-esen Bicske közelében!

kigyulladt_auto_-300x187.jpgKigyulladt egy utánfutó rakománya az M1-es autópálya 43-as kilométerénél, a Budapest felé vezető oldalon. A tüzet a tatabányai hivatásos tűzoltók oltják, a lángok továbbterjedését már megakadályozták, de a végleges oltáshoz le kell pakolniuk az utánfutóról a rakományt.

Az oltás és a munkálatok idejére csak egy sáv járható Budapest felé. Kérjük, fokozott óvatossággal közelítsék meg az érintett útszakaszt! (képünk illusztráció!)

FRISS: Bicskei sajtótájékoztató a magyar reformokról!

dscf6488.JPGPénteken reggel Tessely Zoltán országgyűlési képviselő és Pálffy Károly bicskei polgármester invitálta arra a sajtótájékoztatóra a helyi médiák munkatársait a Petőfi Művelődési Központ különtermébe, amelynek "A magyar reformok működnek." címet adták.

"Az év kezdetével számos - a polgárok életét megkönnyítő - kedvező intézkedésről és nem áremelkedésekről, a terhek növekedéséről kell számot adnunk. Ennek oka, hogy Magyarországon minden lakos jobban teljesít, így több pénz marad az államkasszában" - kezdte a honatya. Mondandójában külön kitért az adócsökkentéssel, az otthonteremtéssel, a bürokráciacsökkentéssel és a bérek további növekedésével kapcsolatos intézkedésekre, amelyek egyben Bicskét és környékét is új lehetőségekhez juttatják.

Annak ellenére, hogy az ellenzéki pártok ellenezték (mondván nem fenntartható), idén tovább csökken 15 %-ra a személyi jövedelemadó kulcsa. Jelentős előnyöket tartalmaz az ÁFA-kulcs csökkentése, napi szinten a sertéshúsé redukálódott 27-ről 5 %-ra, hosszabb távon pedig az új lakóingatlanok ÁFÁ-jának hasonló arányú változása ígéretes. A legalább kétgyermekes családok adókedvezménye 2019-ig több lépésben megduplázódik, most 10 ezerről 12.500 Ft-ra emelkedett. A tavaly nyár óta élő családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) a mostani 10 + 10 milliós támogatási lehetőséggel került igazán reflektorfénybe, de a feltételekben is kedvező változások történtek. Használt ingatlanokra,a támogatási tételekre és az eljárási rendre vonatkozólag is könnyítésekkel állt elő a kormány. A sajtótájékoztató folytatásához kattints!

Tovább

Borzalom! Hónapokig fajtalankodott élettársa kislányával a tatabányai férfi!

pedofil.jpgKiskorúval szemben elkövetett szexuális bűncselekmény miatt a Tatabányai Törvényszék kihirdetett ítéletével T. Ferenc vádlottat bűnösnek mondta ki, ezért 8 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte nem jogerősen - írja a Kemma.hu. A férfi 2014 augusztusában ismerkedett meg egy nővel, akivel néhány hét után élettársi kapcsolatot létesített.

Az összeköltözés után együtt nevelték az asszony korábbi házasságából származó kislányát, akivel T. F. a kezdetektől igyekezett jó kapcsolatot kialakítani és ez sikerült is neki, a lány a bizalmába fogadta. Amikor sikerült neki, a vádlott szexuális érdeklődést kezdett tanúsítani iránta. Eleinte csak a 11 éves lány lábát simogatta, puszilgatta az arcát, a száját és a combját, majd 2014 októberében kihasználta, hogy az élettársa dolgozott. Odahaza így csak ketten tartózkodtak, és közösült vele. Az aktus után megkérte a lányt, hogy az édesanyjának ne mondja el a történteket, és a kiskorú nem is szólt minderről egyetlen egy szót sem. Folytatáshoz kattints!

Tovább
süti beállítások módosítása