facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

A végsőkig kiélezett mérkőzések várnak hétvégén mindkét bicskei futballcsapatra!

Szombaton 15.00 órakor a Pákozd, vasárnap 16.00 órakor pedig a VLS Veszprém érkezik Bicskére!

2019. szeptember 25. - ventil66

dscf9984_1.JPGRégen fordult elő utoljára, hogy mindkét bicskei felnőtt labdarúgó csapat itthon fogadja soros ellenfelét a hétvége során. Szombaton 15.00 órakor a Bicskei TC II. csapata a sereghajtó Pákozd csapatát fogadja minden bizonnyal kiélezett találkozón, hiszen csapatunk szintén a kiesőzónában, mindössze egy helyezéssel áll jobban. Földes Gábor alakulata tompán, gyenge védekezéssel kezdte az idényt, egy győzelem mellett négyszer is vesztesként hagyták el a játékteret a fiúk. Most itt a lehetőség a javításra és a remélt sikerrel rögtön a középmezőnybe kerülhet a BTC II. 

A vasárnap immár hagyományosan az NB III napja. A legutóbbi BKV Előre elleni hazai győzelem (1-0), a Balatonlellén elért döntetlen (2-2), majd a kínos szombati szegedi kupakudarc (0-4) után megint rangadó jellegű mérkőzés következik, hiszen a 10. BTC a 9. helyezett VLS Veszprém csapatát fogadja. A hazaiak mérlege 2-3-2, míg a vendégeké 2-4-1, szinte biztos, hogy átlag feletti teljesítményre lesz szükség a 3 pont itthon tartásához, ami egyben kárpótlás is lenne a Szegeden szurkoló, több mint 400 kilométert utazó drukkereknek. Érdekesség, hogy ismét hölgy játékvezető lesz Sipos Katalin személyében (ő vezette a Nagykanizsa ellen 1-3-as bajnokit is).

Jó hír Bicskén, hogy a sérültek szépen gyógyulnak és hamarosan a teljes keret hadra fogható lesz, ám a vasárnapi taktika egyelőre Vukmir Dragan szakmai igazgató titka. Egy biztos, hatalmas szurkolás is kell a győzelemhez, az előre lépéshez a soron következő Érd, Sárvár és Pápa elleni derbik előtt. A kapukat már 14.30-tól megnyitják és a Sport Büfé is átlag feletti készlettel várja vendégeit. CSAK A BICSKE!

Fordított osztálykülönbség - igen gyenge játékkal és kiütéssel máris véget ért az idei kupakaland: Szegedi VSE-Bicskei TC 4-0 (1-0)

dscf0029_1.JPGSzinte napra pontosan egy éve a Ferencvárost fogadta (0-2) a nagy múltú, centenáriumát éppen most ünneplő Szegedi VSE csapata a Magyar Kupa országos főtáblájának első fordulójában a legjobb 128 között. Idén az NB III-ba hét év után visszakerülő Bicskei TC érkezett a dél-alföldi megyeszékhelyre. A szeptemberi kupaforduló már hagyományosan hétvégi rendezésű azért, hogy a kiscsapatok számára igazi futballünnep legyen a megmérettetés, s ilyenkor a soros bajnoki mérkőzést is más időpontra halasztják a megyei gárdák, míg a felsőbb osztályokban nem is terveztek fordulót. Ebben a körben az esetleges döntetlent követően a szabályok már - az osztálykülönbségtől függetlenül - hosszabbítást, szükség esetén tizenegyespárbajt írnak elő. A Bicske masszívan , kiegyensúlyozottan kezdett az NB III Nyugati csoportjában, 2-3-2-es mérleggel a 10. helyen áll, míg a házigazda SZVSE a csongrád megyei I. osztályban küzd a bajnoki címért, négy győzelemmel és a legutóbbi, Makó elleni rangadón elért döntetlennel a 2. helyen áll. Folytatáshoz kattints!

Tovább

Idegölő mérkőzésen igazságos döntetlen: Greenplan Balatonlelle-Bicskei TC 2-2 (1-0)

molnarmira.jpgNagyot változott az élete Molnár Viktornak, a Bicskei TC 32 esztendős középpályásának az elmúlt heti, BKV Előre elleni bajnoki mérkőzés (1-0) óta. Felesége kedden hajnalban egészséges leánygyermeknek adott életet, a címlapfotónkon látható és az előző bajnokit "türelmesen" megváró Mira 52 centisen és 3.420 grammal érkezett a futballszerető családba. A bicskei csapat felkészülése - néhány sérüléstől eltekintve - rendben zajlott a héten, az azonban biztossá vált, hogy a hetek óta sérült Solt Pál mellé Nagy Tibor is feliratkozott a maródiak listájára bő 2 centis combizom-szakadásával. A jó hír, hogy időközben megérkezett az NB II-es Siófoktól az utolsó pillanatban igazolt Lapos Máté és Török Dávid játékengedélye is, így Vukmir Dragan szakmai igazgatónak továbbra is maradt bőséges választási lehetősége az optimális csapatösszetétel kialakítására. Folytatáshoz kattints! 

Tovább

Alapozó-csapatépítő tábor a Balatonnál - így készültek a bicskei Dinamik HKSE sportolói az új idényre!

harcra_keszen_a_balatonba.jpgAugusztus utolsó hétvégéjén a DHKSE edzőtábort szervezett Zánkán a bicskei táborban. A csütörtöktől vasárnapig tartó edzéssorozat része volt a fizikai, technikai, taktikai fejlesztése a kempokáknak. A táborban a DHKSE kemposai mellett a biatorbágyi Skorpió Kempo HSE kemposai is eljöttek. Tudásunk bővítése céljából vendég mesterek is tartottak edzést részünkre. Brazil ju jitsu edzést Koltai Ármin 4. danos mesterünk tartott, aki Tatabányáról érkezett. Felvidéki Szayka Róbert 6. danos mester (Nihon Kempo Jitsu stílusirányzat Elnök) pedig a küzdelmi technikákkal örvendeztette meg az edzőtáborban megjelenteket. Folytatáshoz kattints!  

Tovább

Nagy csatában megvan az első hazai NB III-as siker: Bicskei TC-BKV Előre 1-0 (0-0)

125.000 Ft-ot gyűjtöttek a szurkolók a Bicske Tigers kezdeményezésére a lőkösházi Orsós Krisztián megsegítésére!

dscf9972.JPGA sors rendesen beköszönt vasárnap a bicskei stadionba, hiszen a mérkőzés előtt egyperces gyászszünettel adóztak a jelenlévők a közelmúltban 55 éves korában elhunyt Heim Károly (Boni) emlékére, aztán lezárult a Bicske Tigers szurkolói csoport által kezdeményezett jótékonysági gyűjtés a fiatal, daganatos betegség miatt végtag-csonkolásra szorult lőkösházi labdarúgó, Orsós Krisztián megsegítésére. A szurkolók által adományozott 125.000,- Ft még a mai napon eljut a címzettnek. És mindeközben a stáb folyamatosan kézben tartva a telefont, várta a riasztást Molnár Viktor mindenórás feleségétől, ha megindulna a szülés, akkor azonnal indulni tudjon a játékos a kórházba (végül a mérkőzés alatt nem kellett lecserélni Vityát). Folytatáshoz kattints!

Tovább

Emlékezés és jótékonyság a mai Bicskei TC-BKV Előre NB III-as bajnoki mérkőzésen!

dscf9664.JPGA borús idő ellenére csapadékmentes előrejelzést ígérnek a meteorológiai szolgáltatók a vasárnap 16.00 órakor kezdődő Bicskei TC-BKV Előre NB III-as bajnoki mérkőzésre. A két csapat azonos mérleggel és pontszámmal (5) áll a tabella 10. és 12. helyén, közöttük és a közéjük ékelődött MOL Fehérvár FC II. csapata versengésében csak a gólkülönbség rangsorol. Jó hír Vukmir Dragan keretében, hogy a sérült Solt Pált a jelek szerint nem kell műteni, már végzi a rehabilitációs edzéseket, ugyanakkor a Siófokról az átigazolási időszak utolsó napján igazolt Lapos Máté és Török Dávid játékengedélye még nem érkezett meg. A mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődik.

A közelmúltban életének 55-ik évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt Heim Károly (Boni), csapatunk elkötelezett szurkolója, akit egyesületünkhöz több szálon kötődő családján kívül gyászol a Bicskei Torna Club és a Bicske Tigers szurkolói csoport. Karcsi keze munkáját sokáig őrizni fogja a sporttelep nemrég elvégzett elektromos fejlesztéseinek egész sora. Emlékét megőrizzük!

A mai mérkőzésen befejeződik a Bicske Tigers által kezdeményezett jótékonysági gyűjtés Orsós Krisztián fiatal lőkösházi labdarúgó javára. A gólérzékeny támadó bal lábában sérülése után daganatot diagnosztizáltak, s csak a térd alatti amputáció mentette meg a végtagot. A támogatás a rehabilitáció, a művégtag beszerzésének költségeihez valamint egy másik - foci nélküli - életbe való beilleszkedést segíti. A mérkőzés előtt a bejáratnál, a szünet után pedig a büfénél lesz megtalálható a gyűjtődoboz, amelyet a mérkőzés végén közösen hitelesít a szurkolói csoport.  

Találkozunk 16.00 órakor a Kerecsendi Kiss Márton utcában! CSAK A BICSKE!

Tornyai megpattanó lövésével bravúros pontszerzés a tavaly még NB II-es csapat otthonában: Credobus Mosonmagyaróvár-Bicskei TC 1-1 (0-0)

dscf9947.JPGAz éppen vasárnap 41. születésnapját ünneplő bicskei ikon, Móri Tamás vezetésével sikerre éhes bicskei csapat érkezett Mosonmagyaróvárra a Báder Fogadóban elfogyasztott csapatebédet és közel kétórás buszozást követően. Két szoros vereség után az NB II-ből kiesett Credobus volt a házigazda, amely felemásan kezdte az idényt, hiszen hazai pályán és idegenben is egyaránt 1-1 győztes és vesztes meccset tudhatott maga mögött. Dragan Vukmir kulcspozíciókban változtatott az elmúlt héthez képest, hiszen Zelizi helyett Füstös debütálhatott a kapuban, míg a csapatkapitány Sötét is a kispadra kényszerült. Folytatáshoz kattints! 

Tovább
süti beállítások módosítása