Összeállt Dragan Vukmir csapatának felkészülési terve, összesen 5 meccsen próbálhatja ki megerősített keretét és a még kalapban lévő próbajátékosokat. Tekintettel arra, hogy a Zsámbék már július utolsó hétvégéjén megkezdi Magyar Kupa menetelését, így a 28-i szombati időpontra az utolsó pillanatban kénytelenek a bicskeiek ellenfelet keresni. Biztossá vált, hogy az augusztus 5-én és 12-én vasárnap Magyar Kupa selejtezőkkel indul a szezon, az első bajnoki fordulóra pedig 19-én kerül sor, ekkor debütál a Földes Gábor által irányított Bicske II is a megyei harmadosztályban.
A felnőtt csapat felkészülési mérkőzései:
07.18 szerda 18.30 BTC-Tatabányai SC
07.21 szombat 10.00 BTC-Vajta
07.25 szerda 18.30 BTC-Sárisáp
07.28 szombat 10.00 BTC-ellenfél egyeztetés alatt
08.02 csütörtök 18.30 BTC-Oroszlány
A BTC II felkészülési mérkőzései: Folytatáshoz kattints!
Mindkét oldalon lesz a héten úgynevezett sávelhúzásos forgalomterelés, amíg dolgoznak a szakemberek, emellett több szakaszon tart még a korábban megkezdett felújítás. Nemcsak az utat hozzák rendbe, hanem szalagkorlátot javítanak és kaszálnak is. Felújítás és karbantartás miatt az M1-es autópálya több szakaszán korlátozzák a forgalmat a héten – jelezte a közútkezelő hétfőn. A sztráda Budapest és Hegyeshalom felé vezető oldalán is forgalomkorlátozásra és torlódásra kell számítaniuk a közlekedőknek. Az M1-es autópálya komáromi mérnökségének szakaszán péntekig több helyen úgynevezett sávelhúzásos forgalomterelést építenek ki és bontanak el a szakemberek. Folytatáshoz kattints!
Mányra, egy Táncsics Mihály utcában található lakóépülethez kértek rendőri segítséget 2018. július 15-én este, mivel egy férfi betörte egy Renault típusú személygépkocsi első szélvédőjét. A járőrök a 29 éves helyi elkövetőt rövid időn belül elfogták és előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Olvasónktól érkezett nem sokkal szerdán délelőtt 9 óra után az a fotó, amelyen az Alsógalla és Tatabánya közötti vonalon, a sínek mellett helyszínelnek. Vélhetően ismét egy halálos vonatgázolás történt ezen a szakaszon, a holttest mellett egy női táskát is felfedezni vélt a másik sínpáron közlekedő vonatról készített kép beküldője.
Egy kisteherautó és egy személygépkocsi ütközött össze az 1-es főút 33-as kilométerszelvényénél, Bicske térségében. A baleset következtében a személyautóban egy ember meghalt, a jármű füstölt. A bicskei önkormányzati tűzoltók áramtalanítottak, egy vízsugárral pedig megszüntették a füstölést. A helyszínre érkeztek még a bicskei önkéntes tűzoltók, valamint elindult a katasztrófavédelmi szolgálat is. Az érintett útszakaszt lezárták a hatósági beavatkozás idejére.
Nagy tömeg részvételével búcsúztatták el Lovas Istvánt, majd a búcsúztató és az egykori munkatársak beszédei után szűk családi körben helyezték végső nyugalomra az újságíró hamvait. A temetésen sajtóklubos kollégái, Bencsik András és Bayer Zsolt, valamint egykori Szabad Európa rádiós munkatársa, Rajki László mondtak beszédet. Bencsik András az egykori phároszi világítórorony tetején állt, ismeretlen személyt ábrázoló szoborhoz hasonlította Lovas Istvánt, amely rendületlenül állva teljesítette a dolgát, és világított a világítótorony tetején, erős és tiszta fényt gerjesztve. Folytatáshoz kattints!
Két és fél év után távozik Bicskéről a sikerkapus Milinte Árpád (címlapfotónkon bal oldalon). A 42 esztendős hálóőr több száz NB I-es meccsel a háta mögött nem csak levezetni érkezett a városba 2016 elején, hanem először nagyban hozzájárult a biztos bennmaradáshoz, majd ezüst- illetve bronzéremhez segítette együttesét. Összesen 68 bajnoki mérkőzésen védte ez idő alatt a BTC kapuját, 54-szer kellett maga mögé nyúlnia (ez 0,79-es kiváló mutató, amihez persze kellett egy mindenkori stabil védősor is) és 33 alkalommal (a mérkőzések közel felét) hozta le nullásan, azaz kapott gól nélkül az aktuális bajnokiját. Árpi - tájékoztatása szerint - a Videotontól is távozik és az MLSZ stábjába kerül utánpótlás kapusedzőként. Ahogy a B-közép (Bicske Tigers) szokta mondani Bicskén: "Milinte Árpi, köszönjük!" További átigazolási hírekhez kattints!