Mint ismert, alagútomlás miatt január 31-től április 3-ig zárva volt a Déli pályaudvar, a vasúti forgalmat a Kelenföldi pályaudvarra irányították át. A MÁV közleményének tanúsága szerint azonban csak most, a nyitás után két héttel kezdik el azokat a vágányfelújításokat, amiktől a menetrend szerinti közlekedés javulását várják.
A MÁV szerint a Déli pályaudvar bevezető vasúti vágányain végzendő munkák miatt április 18. és 29. között szinte minden érkező és induló vonatnak változik a menetrendje, a menetrendjükhöz képest 5-10 perces eltéréssel közlekednek. De lesz jó pár olyan vonat is – mint pl. a tatabányai, a százhalombattai és a dunaújvárosi –, amelyik a Déli helyett már megint Kelenföldről indul, és oda is érkezik.
A részletes menetrendi változásokról ITT olvashatsz bővebben.A vágányfelújításoktól azt várják, hogy a meglévő 20 km/órás sebességkorlátozás megszűnik a pályaudvar bevezető szakaszán, ezáltal jobban tartható lesz a menetrend.
A MÁV a következőkkel magyarázza, hogy nem az alagút helyreállítás miatti bezárás ideje alatt végezte el a vágány felújításokat: bizonyos tervezési-engedélyezési folyamatokra szükség volt és a szükséges anyagok (pl. kőzúzalék) beszállítása is vasúton, magán az alagúton keresztül történhetett csak meg.