Fejér megye közútjain 2015. október 14-én 9 óra és 16 óra közötti időben fokozott rendőri jelenlétre kell számítani. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzést rendelt el 2015. október 14-én 9 óra és 16 óra közötti időben a főkapitányság illetékességi területén. A fokozott ellenőrzés a passzív biztonsági eszközök, azon belül kiemelten a biztonsági övek, a gyermekbiztonsági rendszerek és a motorkerékpár bukósisakok előírásszerű használatának ellenőrzésére irányul, amely a járművezetőkre és az utasokra egyaránt kiterjed.
A járőrök a fentieken túl különös figyelmet fordítanak a hatósági jelzésekre vonatkozó jogszabályok betartására is. Az ellenőrzés keretében a rendőrök személyeket igazoltathatnak, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatják, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják. A rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja, célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása.